Emberi értékek gyűjteménye

Az emberi értékek gyűjteménye, egy az 8up projektjei közül, mely rólunk Emberekről, illetve ami minket meghatároz, a Természetről, és a körülöttünk lévő összes dologról, vagyis a környezetünkről szóló közös együtt gondolkodás és gondoskodás.

A gondolkodás az elme azon cselekedete, aminek célja a megoldások keresése életünkben, tetteinkben, mely azért fontos számunkra, mindenki számára, mert tetteink meghatározzák a valóságunkat.

Projekt célja:
Az emberi, és nem emberi kapcsolatok, a közöttük lévő értékek, értékrendek, gondolkodási sémák, narratívák jellemvonások és képességek kutatása, illetve meghatározott szempontok szerinti, megfelelő rendszerbe foglalása.

Projekt leírás:
Az emberek egymás, és környezetük közötti kommunikációja, (verbális, non verbális) tetteinek és cselekedeteinek összessége, vagyis egyéni viselkedésünk melyek meghatározzák életünket, és a civilizációs társadalmat melyben élünk.  Szinte minden élőlény kommunikál, és ezen információcsere, a dolgok, minden konkrétumok emberi eszmék, ideák, elképzelések, elméletek, képzetek, jellemvonások, képességek, egyéni meggyőződések, és a narratívák, amelyek minden emberi és nem emberi észlelés, érzékelés számára hozzáférhetőek, ok-okozati kapcsolatban állnak egymással, és kihatással vannak a minket körülvevő rendszereinkre, jelenünkre és jövőnkre. Ezen ok-okozati rendszerek mélyebb szintű ismerete, segítségül szolgálhat majd a jövőben, az egyre pontosabb, az ember általi döntések meghozatalában, illetve a saját és az utánunk következő generációk életében, és bízunk benne, hogy majd segíthet megérteni a múlt cselekedeteinek okait is.

Mivel a kommunikáció bizonyos esetekben lehet téves, ezért érdemes az alapvető emberi értékeket mindig tiszteletben tartani, hogy ezáltal megteremthessük a lehetőségét, egy magasabb értékrend kialakításának.

Projekt történet:

Napjainkban a hagyományos értékek devalválódnak, az emberek többsége eltávolodik gyökereitől, egyre messzebb kerül a természettől, elidegenedik szeretteitől, és újabb, a régitől eltérő értékek kapnak szerepet rohanó, fogyasztói társadalmunkban, ez társadalmi szakadáshoz, és egyéni személyiségtorzulásokhoz vezethet. A család, a kortársak, az iskola, a munkahely személyes hatásait számos esetben felülmúlja, a megvehető és elérhető technikai szolgáltatások széles köre.

Az oktatási rendszerek hiányosságai, a versengő gazdasági környezet, a technológiai fejlődés és az anyagias értékítélet, problémaspirálokat generálnak, rányomja bélyegét, és meghatározza lehetőségeit a most felnövekvő új generációknak. Az erkölcsileg alacsonyabb értékrendek kiszorítják a jobbat, az értékesebbet, az erkölcsileg magasabb rendűt. Az értékrendek pedig, bizonyos szinten öröklődnek, mivel az, aki egy meghatározott környezetben nől fel és szocializálódik, nem, vagy csak idővel képes magasabb értékrendet elérni. Bizonyos embercsoportoknak viszont érdekében áll fenntartani az alacsony értékrendeket, és akár a megfélemlítés, vagy erőszak fegyverével biztosítani társadalmi pozíciójukat. Ez viszont legtöbb esetben együtt jár az elnyomással, kizsákmányolással, és a környezet rombolásával is.

A csökkenő értékrendek következményeképpen, a jelenlegi és jövőbeli társadalmaknak állandóan energiát kell befektetnie a problémák kezelésére, és anyagi áldozatokat kell hoznia ezen problémák megoldására, mert azok újratermelődnek, illetve a gazdasági növekedés miatt újabb és újabb problémák keletkeznek, mert amilyen az emberi értékrend, olyan a ráépülő gazdaság is.
Időbe tellik ezen értékrendek kialakulása, de a fejlődéshez és ahhoz, hogy az emberek erkölcseiben és ezáltal lelki, illetve testi egészségében javulást lássunk, még hosszabb időre, minden téren megértésre, és türelemre van szükségünk. Ezért közös érdekünk egy olyan gyűjtemény létrehozása, ahol be lehet mutatni, és képesek lehetünk érzékeltetni az álltalunk még értékként kezelt gondolkodási, és viselkedési mintákat.
Ezen értékeket személyes beszélgetésekben, találkozásokban, kép-, és hang- felvételek formájában verbális és non verbális kommunikációkban, természeti és tárgyi eszközökben és dolgokban, illetve elektronikus formában kívánjuk megőrizni.

 

Projekt flow:

Saját életünk, tapasztalásaink, tetteink és a mindennapi valóságunk alapján, események, és érzéseink révén írjuk, illetve mondjuk el jelenlegi értékrendjeinket. Bízunk benne, hogy minden absztrakció figylembevételével és helyén kezelésével, együtt képesek leszünk elmélyülni, és tudunk építeni, alkotni egy olyan környezetet melyben kiegyensúlyozottan, egészségesen élhetünk.

Szeretettel várunk minden gondolatot, együttműködő szándékot, aktív cselekedeteket és egyéb támogatást.

Bővítsük együtt értéktárunkat!

  • Szeretet
  • Öröm
  • Boldogság
  • Egészség
  • Energia
  • Természet
  • Tudás
  • Karma
  • Tisztelet
  • Becsület
  • Hála
  • Adakozás
  • Megértés
  • Tapasztalat
  • Törekvés
  • Barátság
  • Segítség
  • Tolerancia
  • Viselkedés
  • Érték
  • Kultúra
  • Hagyomány
  • Integritás
  • Egyenlőség
  • Siker
  • Adakozás
  • Együttműködés
  • Álom
  • Vágy
  • Érdek
  • Illuzió
  • Mértékletesség
  • Visszafogottság
  • Kompromisszum
  • ...

Támogasd tevékenységünket:

  • Szakmai támogatással: Tisztelettel és szeretettel várunk olyan szakembereket, szervezeteket akik, speciális ismereteit, készségeit, képességeit, tapasztalatait szívesen megosztaná, illetve megosztanák velünk egy, vagy több alkalommal, ezáltal segítve emberi értékeink megőrzését és fejlesztését.
  • Szállás és ellátási támogatással: Utazásunk során tagjainknak nyújtott pihentetési és étkezési lehetőségek biztosításával. Vendégeink és előadóink részére biztosított elhelyezési lehetőségekkel.
  • Ingatlan támogatásokkal: Olyan ingatlanokkal, terembérlettel ahol előadásokat, rendezvényeket tarthatunk.
  • Közvetlen anyagi támogatással: A honlap fenntartását, tevékenységünket és munkánkat közvetlen, átlátható módon szeretnéd támogatni akkor ezen támogatásokat blokkláncon keresztül tudod megtenni, az alábbi általad választott QR kód beolvasásával:

Bitcoin támogatások:

8up BTC wallet

LTC támogatások:

8up BTC wallet

 

Amennyiben más módon támogatnál kérlek jelezd kapcsolat oldalunkon keresztül (a tárgy rovatba kérlek írd bele: támogatás egyeztetése).

Köszönjük a támogatásaitokat!

 

magyar